MERDO.hu - Magán Erdőkért Egyesület

Tisztelt Adományozók! A MERD Magánerdőkért Egyesület ezúton szeretné megköszönni, hogy adója 1%-ával támogatta munkánkat, egyesületünket! Adószám: 18813591-2-15. Köszönjük szépen!

 

Erdőgazdálkodókat is érintő Illetéktörvény-módosítás!

Az illetékekről szóló 1990.évi XCIII törvény 2017.november 23-ai módosításával illetékmentességet kaphat az erdőt (termőföldet) vásárló, aki közeli hozzátartozójának vagy legalább 25%-ban tulajdonában lévő mezőgazdasági termelőszervezetnek adja haszonbérbe az erdőt.  A módosítással részben elhárult tehát a korábban a társult erdőgazdálkodási kötelezettségből adódó joghátrány, mely szerint egy közös tulajdonú erdőben tulajdont szerzett személy erdőgazdálkodó bejelentkezés hiányában nem kapott illetékmentességet még akkor sem, ha a szülő vagy a tulajdonában lécő cég lett az erdőgazdálkodó.

Amennyiben az adás-vétel óta 5 év még nem telt el, és az illetékmentességet az adásvételkor megkérte a vevő és meg is kapta, az 5 éves felülvizsgálatkor már alkalmazni kell a módosítással kapott mentességet. Tehát ha a vételt követően közeli hozztartozónak vagy legalább 25%-ban tulajodnban lévő cégnek adjuk haszonbérbe az erdőt még jogosultak lehetünk az illetékmentességre.

Akkor is alkalmazni kell a szabályt, ahol még nem szabták ki az illetéket vagy ahol a kiszabott illeték még nem jogerős.

Azonban azokban az esetekben, ahol az illetékfizetési kötelezettséget kiszabó fizetési meghagyás már jogerőre emelkedett, a módosító rndelkezéseket már nem lehet alkalmazni, tehát a befizetett illeték nem jár vissza.

 

minden jog fenntartva: Magán Erdőkért Egyesület 2014



MSBT.hu design